2012. júl. 30.

Színátmenetes Konad

Sziasztok! Gondoltam, néhány posztban bemutatom, mit lehet kezdeni ezekkel a mintákkal. Ebben a posztban a színátmenetes variációkat próbálom ki.  Ezek teljes körmös minták lesznek. Összehasonlításképpen ide fotózom a különböző márkák egész körmös mintáit, ekkorák egymás mellett.

Lehet például a mintát színátmenetesre készíteni. Ekkor a minta egyik felére az egyik, a másik felére a másik színt tesszük. A találkozásnál a két színt ecsettel összemossuk, majd lehúzzuk a pengével és nyomdázzuk. Én az egyszerűség kedvéért fekete-fehérben mutatom, közepes árnyalatokon mutat jól, most kékre nyomtam a Konad törött üveg mintát.

Aztán lehet az alap is színátmenetes. Ezt a szokásos szivacsos technikával értem el, AVON star gyöngyház bézst és az új szerzeményemet, a Catrice bronz árnyalatot kevertem. A végén feketével nyomtam a mintát, hogy látszódjék, de pl. kávébarnával kicsit visszafogottabb, ám nagyon elegáns hatást lehet elérni. Az indaminta az essence baglyos lemezéről van.

Ha már nagyon megy, akkor minden körmöt is lehet színátmenetesre festeni egy egész színsorral. Beleszerettem a neonba, ezért azzal készítettem el az alapot. Egy körömre két szín került hosszában, a következőre az előző szín plusz egy új, az átmenetet szivaccsal dolgoztam el. A párducmintát a Krikk lemez utolsó sorával nyomtam, befejezésül az egyik színt használtam a pöttyök közepébe. Leírni bonyolultabb, mint megcsinálni, hamar készen volt. Nem saját ötlet, Robin Mosestől vettem, itt láthattok részletes elkészítést:  http://www.youtube.com/watch?v=6VDvOkqx0L4&feature=plcp csak én nem akrillal festettem a mintát, hanem nyomdáztam.

Szerintem ezek igazán cool megoldások! Nektek tetszik?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése