2012. júl. 11.

Az első Konad készletem

Sziasztok! A blog indulásakor már elmeséltem, hogy az első készletet a lányom névnapjára vettem, hogy leszoktassam a körömrágásról. Ez persze nem sikerült, de én beleszerettem a körömnyomdába. Amikor áttekintettem a magyarországi kínálatot, rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan sok helyen kapható. Nézegettem a készleteket, de sehogy sem sikerült olyan szettet választani, ami minden részletében megfelelt volna, ezért inkább külön vásároltam meg. A dobozt bónuszban kaptam.

Mit vettem hát? Két mintázó lakkot, egy ezüstöt és egy feketét. Öt mintalemezt, amik a legjobbnak tűntek, mert 4+1 akció volt. Az volt a választási szempont, hogy a lemezen szereplő hét mintából legalább ötöt használjak majd. Hiába voltam szerelmes egy bizonyos mintába, ha a többi nem tetszett, nem vettem meg. A lemezek egyenként fóliazacskóba voltak csomagolva, ahogy a képen látszik, elég vastagok, masszívak, és nagyon finomrajzolatúak a minták. A Konad lemezek felületén nincs eltávolítandó védőfólia. Egy két oldalas nyomdázót vettem még, ehhez ragaszkodtam, mert a zöld párnán jobban látszanak a pirosas minták, illetve a kisebb méretű párnával könnyebb a kisebb mintákat illeszteni. Egy mintalemez-tartót, amit utólag feleslegesnek ítélek, mert nem csúszkál a lemez a papírtörlőn sem, és utána egyszerűen kidobom, nem kell róla a festéket takarítani.
A következő bejegyzésekben végig mutatom a mintalemezeimet és a mintákat a körmömön. Én legelőször azt mondtam: ilyen picike? Aztán van olyan minta, ami alig fér el a körmömön. Szóval: real life teszt jön.

4 megjegyzés:

  1. Annyira tetszik, beszerzem hamarosan. Konad v essence?:) még keresem az infokat, bankanitánál láttam egy hatalmas sablont, de 8ezer ft ebayen, ha jól emlékszem... az megint másik márka
    Körbenézek, de előbb utóbb lesz nekem is:)
    Örülök a posztoknak róla!!!


    (szóellenőrzést nincs kedved kivenni a hsz-eknél?:)

    VálaszTörlés
  2. Szia Zsu! Várj még vele egy kicsit, ha tudsz, jön az essence is, és vannak vásárlási tippjeim is, sok lemez lefotózva. Azt kell átgondolnod, hogy melyik mintákat szeretnéd, és a lemez árát a kívánt mintákra leosztani. Ha így hasonlítod össze őket, könnyebb a döntés. És ugye az e-bay is komoly forrás.

    Ha megtalálom, hol kell kinyomni, elintézem:( Sajnos technikai zsenim igen határos, ez volt a legnagyobb kihívás, hogy legalább némileg funkcionáljon az oldal.

    VálaszTörlés
  3. lakkfan Verusnál nézd meg :
    http://lakkfan.blogspot.hu/2012/06/szoellenorzes-kikapcsolasa.html

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen. Sikerült kikapcsolni. Igaza van Verusnak, a blogger nem fut bele, és nem tudja, milyen ciki, mert a saját megjegyzéseimet, pl. ezt, nem ellenőrzi.

    VálaszTörlés