2012. jún. 24.

Pedikűr

Itt a nyár! Végre! És a hét vége! Van egy kis idő szusszanni és magunkkal is foglalkozni. Eljött az ideje a szandálba bújtatott lábaknak is. Lefotóztam, én hogyan pedikűrözök. Első tanács: egy szezonban legalább kétszer elmegyek profi pedikűröshöz, mert annál nincs jobb, mikor ő kaparja le az elhalt bőröket szikével. Ezt egyedül otthon sosem próbálom meg. Nekem nem jöttek be e pengés kaparók, nem hozzák le a felesleget, a túl éles szerszám meg könnyen nagy kárt tehet. Szóval ezt inkább azt csinálja, akinek hivatása.

Kattints a továbbra a folytatásért!



Felhasznált termékek
Én elsőként szépen beáztatom a lábaimat egy szuper illóolajos lábfürdetőbe. Valójában bármilyen fürdősó megteszi, ha nincs más, a jódozatlan konyhasó is teljesen ok. Pár csepp illóolajjal azt is meg lehet bolondítani, pl. menta, levendula, rozmaring illik a lábfürdőhöz. Nem túl sokáig, kb. 10 percig ázok. Ez után felkenem a lábradírt és alaposan átdörzsölöm a bőrt mindenütt. Lemosom. Ez elhalt bőrt otthon habkővel dörzsölöm le, és szeretem az olyanokat, amiket kefével vannak együtt. Kézreálló szett pl. az Oriflame-é. Ezután törölközés, alapos krémezés következik. A lábujjkörmöket levágom, lereszelem. Srégen eldolgozom a széleket, hogy nehogy beleakadjon a harisnyába, ez a hegyes reszelő nagyon praktikus erre. Az alapozást sose hagyjátok ki a lábujjon (se)! Védi a körmöket az elszíneződéstől, és feltölti a barázdákat, célszerű un. ridge filler (barázdafeltöltő) típust választani. Jöhet a lakkozás! Oriflame coral red árnyalatot használtam. A lábujjaimon (is) szeretem az élénk vagy sötét árnyalatokat, mint az amerikai lányok. A piros és a bordó a legszexisebb! Ezt mindig akkor csinálom, ha tudom, hogy aznap már nem veszek zárt cipőt, mert akkor az mindig belenyomódik és zoknimintás lakkom lesz. Most fel is matricáztam. Voilá!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése